1.569.409 fotó  |  15.017 galéria  |  8.218 cikk

Magazin

Interjú

2007-06-29

A Balaton Sound Fesztivál létrejöttéről mesél a két szervező

A vadonatúj nyári fesztivál, a BALATON SOUND két házigazdája, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert mesél egy álom megvalósulásáról.

A Balaton mellé álmodtatok egy fesztivált. Honnan az álom?

LN.: 1993 óta szervezünk fesztiválokat, akkor alapítottuk a soproni VOLT-ot, azóta pedig számos más esemény fűződik a nevünkhöz. Bár több, országosan ismert programot szerveztűnk az elmúlt időszakban, kétségelen, hogy a VOLT-ra vagyunk a leginkább büszkék, ezt a programot építjük a legnagyobb odafigyeléssel.
Nagyjából 3-4 éve törjük a fejünket azon, hogy egyrészt egy, a VOLT hangulatát is idéző, kissé más "hangszerelésű" programot szervezzünk a Balaton partján, ez idáig azonban nem nagyon találtunk se megfelelő helyszínt, se a körülmények nem alakultak úgy, hogy az álmot megvalósítsuk. A helyszínt végül tavaly találtuk meg, amikor Muraközy Péter barátunk (aki egyébként a VOLT programosa is) Zamárdiban szervezett EFOTT-ot. Ez a partszakasz szerintünk a Balaton legszebb és egyben legideálisabb helyszíne fesztiválszervezéshez! Az idei év nagy bevállalás, hiszen egy ilyen méretű programot a VOLT után pár nappal kell tető alá hoznunk kollégáinkkal...

FZ: Ezen kívül azt látjuk, érzékeljük, hogy a Balaton nagyon „feljövőben” van, egyre több hazai és külföldi turista fedezi fel újra a Balaton-partot. A környezet, Zamárdi szabadstrandja pedig a lehető legideálisabb ahhoz az elképzeléshez, hogy hozzunk létre egy olyan rendezvényt, ami a nyaralásról, lazításról, strandolásról szól, igényes környezetben, hagyományos fesztiváloktól eltérő, komfortosabb szolgáltatásokkal, izgalmas és sokszínű zenei produkciókkal, olyan éttermekkel, kávézókkal, bárokkal ahol különféle programoktól függetlenül is szívesen ücsörögne az ember.

Milyen profilt terveztek, terveztetek a BALATON SOUND-nak?

LN: A "más hangszerelés" alatt azt értettem, hogy a megszokott hazai fesztiválkliséket szeretnénk elkerülni a BALATON SOUND esetében. Ha csak a programot nézzük, rögtön látható, hogy a megszokottnál jóval progresszívebb, merészebb a merítés. A legtöbb hazai "fesztiválzenekar" hétről-hétre más-más fesztiválon bukkan fel. Mi inkább a kevésbé "egyértelmű" magyarokhoz nyúltunk, a nemzetközi piacról pedig a világsztárok mellett számos kuriózumot, finomságot hívtunk meg.
A program természetesen a fesztivál egyik legfontosabb összetevője, a BALATON SOUND esetében azonban legalább ekkora szerep jut a helyszínnek: vízpart, gyönyörű panoráma, minőségi szolgáltatások és felhőtlen nyaralás várja a hozzánk érkezőket.

FZ: A fesztivál karakterét természetesen leginkább a program adja. Az összeállításból kitűnik, hogy a résztvevő zenekarok, dj-produkciók kétharmada nemzetközi fellépőkből áll. A megálmodott programot a nemzetközi sztárok esetében nyilvánvalóan a realitásokhoz kellett igazítani (turnék, szabad időpontok), de összességében elégedettek lehetünk. Olyan világsztárokat sikerült szerződtetni, mint a Beastie Boys, akik már régóta a fesztiválos kívánságlisták élén szerepelnek, és utoljára több, mint 10 éve jártak nálunk egy klubbuli keretében. Vagy említhetném a Kruder és Dorfmeister párost, akik a BALATON SOUND-on kívül idén nyáron csak Londonban lépnek fel együtt, egy speciális, nagyszínpadra hangszerelt, látványos vizuális show-val fűszerezett produkcióval. Azokról az igazi finomságokról nem is beszélve, mint a szervezők egyik nagy kedvencének számító Nouvelle Vague koncertje vagy José Padilla balatoni naplementét kísérő szettje a vízparton. Az elektronikus tánczenei kínálat pedig szerintem a legnevesebb európai fesztiválokon is igazán ütős program lehetne.

Milyen elvek és elképzelések alapján állítottátok össze a programot? Milyen nehézségeket, feladatokat, kihívásokat és izgalmakat jelent, amikor nem egy bejáratott rendezvényről van szó, hanem a "semmiből" indítotok el egy fesztivált?

LN: Egy új esemény indulásakor az ember könnyen falakba ütközhet. Elsősorban a fesztivál finanszírozása és a program összeállítása jelenthet nehézséget. Az első hetek azt igazolták számunkra, hogy jó úton járunk, és valóban új színt hozhatunk a hazai fesztivápalettára. Bárkihez fordultunk, bárkinek meséltünk a terveinkről, koncepciónkról, csillogó szemmel hallgatta az elképzeléseinket, és szinte kivétel nélkül mellénk állt.
A program esetében akkor éreztük, hogy kezd összeállni a kép, amikor sok-sok év próbálkozás után igent mondott a Beastie Boys, vagy amikor személyes kedvenceim, a Kruder & Dorfmeister páros úgy fogadta el a meghívást, hogy Európában a BALATON SOUND-on kívül mindössze egyetlen bulit vállaltak el...

Hogy viszonyul Zamárdi városa az új rendezvényhez?

FZ: Zamárdi kezdettől fogva tárt karokkal fogadta a fesztivált, és azóta is minden segítséget megkapunk, mind a polgármestertől, mind az önkormányzattól illetve a helyi hivataloktól. Ebben nyilván nagy szerepet játszott a tavalyi EFOTT sikere, a látogatók által generált vendégéjszakák, a helyi kereskedőknél jelentkező forgalom. Hosszú távon szeretnénk berendezkedni a Balaton déli partján, ebben is találkoztak az „érdekek”, nemcsak a településsel, hanem valamennyi, a régió vonzerejének növelésében érdekelt céggel, projekttel.

A partyzoo.hu részéről sok sikert a fesztiválhoz, hiszen régóta megérdemelt volna már Balaton egy ilyen bulit!

A partyzoo.hu fotósa is ott lesz a rendezvényen és így hamarosan képes beszámolóval jelentkezünk a helyszínről!

Részletes programot megtalálod:

http://www.sziget.hu/balatonsound/programok#h93737

Szólj hozzá

Partyzoo a Facebook-on