KERESÉS
 |  HÍRLEVÉL
 
E-MAIL:  
JELSZÓ:

RIPORT

Kínai műholdakat veszélyeztet az űrszemét Kínai műholdakat veszélyeztet az űrszemét

Kínai műholdakat veszélyeztet az űrszemét
2009.02.13
Feltöltötte: Partyzoo
A távközlési műholdak összeütközése során keletkezett űrtörmelék egyes kínai műholdakra is veszélyt jelenthet - közölték kínai tudósok pénteken. Február 11-én egy 1997-ben felbocsátott amerikai távközlési műhold és egy 1993-ban fellőtt, már használaton kívüli orosz műhold Szibéria fölött mintegy 790 kilométeres magasságban ütközött össze.

A becsapódás után keletkezett törmelékfelhőt a Kínai Tudományos Akadémia vezette égboltfigyelő hálózat is nyomon követi annak érdekében, hogy garantálni lehessen a kínai műholdak biztonságát - mondta Csao Csang-jin (Zhao Changyin), a kelet-kínai Bíbor-hegyi Obszervatórium (Cecsinsan Tienventaj, Zijinshan Tianwentai) kutatója.

Tu Heng (Du Heng), az akadémia egyik űrtörmelék szakértője szerint az összeütközéskor keletkezett roncsdarabok annyira szétszóródhatnak, hogy már a 700 és 900 kilométeres magasságban keringő szatellitekre is veszélyt jelenthetnek, beleértve a Fengjün-1 (Fengyun) meteorológiai, illetve a Cejüan-1 (Ziyuan) csillagvizsgáló műholdat.

"Amikor majd rendelkezésünkre állnak a törmelékfelhő adatai, ki tudjuk számolni, hogy milyen veszély fenyegeti műholdjainkat" - hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve, hogy az adatok birtokában lehetőség nyílik a műholdak pályájának korrigálására is.

Korábban is előfordult, hogy a Föld körüli pályán keringő műholdak más hulladékokkal ütköztek, de ez volt az első alkalom, hogy két nagyméretű, ép műhold csapódott egymásnak.
Megosztás:   iWiW   |   Facebook  

RIPORT AJÁNLÓ

Botladozó arab-amerikai szépség kapta a Miss USA koronát 2010.05.18
Botladozó arab-amerikai szépség kapta a Miss USA koronát
Egy 24 éves arab-amerikai lány lett az idei Miss USA, bár a vasárnap esti Las Vegas-i gálán csaknem elesett estélyi ruhájában....
Utcát neveznek el Madridban Puskás Ferencről 2010.06.23
Utcát neveznek el Madridban Puskás Ferencről
Madridban utcát neveznek el Puskás Ferencről, a Real Madrid legendás magyar labdarúgójáról. Özv. Puskás Ferencné arról tájékoztatt
Zenére könnyebb elcsábítani a fiatal nőket 2010.06.21
Zenére könnyebb elcsábítani a fiatal nőket
Romantikus zene segítségével könnyebb rávenni egy fiatal nőt randevúra - bizonyították be francia kutatók egy szokatlan kísérlette
Halálos veszélyt jelentenek az afrikai varázslók a VB-re 2010.06.07
Halálos veszélyt jelentenek az afrikai varázslók a VB-re
Az afrikai csodadoktoroknak és varázslóknak még manapság is óriási hatalmuk van, de nemcsak vb-győzelmeket, hanem gyógyulást...
Újszerű kerekekkel indul a Marsra a Curiosity 2010.07.04
Újszerű kerekekkel indul a Marsra a Curiosity
Az autók is megirigyelhetnék a Curiosity új marsjáró kerekeit; a NASA az újfajta kerekekkel próbálja elkerülni, hogy a szerkezet...

LINKAJÁNLÓ

TrueSounds
2008.04.29, kedd
TrueSounds
3 srác, akik nélkül ma más lenne a hazai elektronikus zenei élet... Szigeti Peti - Dandy, Dobó Máté -...

FILM

Hannibal Ébredése
2007.03.08, csütörtök
Hannibal Ébredése
A Vörös Sárkányban megismertük a legendát. A Bárányok Hallgatnak-ban megtudtuk, mire képes. A legújabb...

A PARTYZOO BEMUTATJA

Hungarian Dj Festival & DJ Verseny Szolnokon [] Már lehet jelentkezni a DJ VERSENY-re!
2010.09.11, szombat
Hungarian Dj Festival & DJ Verseny Szolnokon [] Már lehet jelentkezni a DJ VERSENY-re!
2010’09’11 Hungarian DJ FESTIVAL & Verseny Szolnok - Gulyásfőzőfesztivál Szolnoki Főiskola...

PROGRAMOK

Light Center (Tata) - Truesounds
2010.09.24, péntek
Light Center (Tata) - Truesounds

PÉCS 2010

Pécs az Utazás 2010 kiállítás diszvendége
2010.03.06, szombat
Pécs az Utazás 2010 kiállítás diszvendége
Busósarok, maszkfaragás, farsangi fánk és bor is várja a Dél-Dunántúl és a díszvendég Pécs standjára...

FÓRUM

Partyzoo :: Dj Producer & Verseny
Bence   2010.09.10 20:26:59
OK köszönöm írta hogy elment de biztos ami biztos. Még 1x köszi

ARTFOTÓ

Scheffer János - Felhők, Nikon
2007.05.16, szerda
Scheffer János
Felhők, Nikon

ESKÜVŐI KÉP

II. Elit Esküvőkiállítás - Siófok - 2. rész
2010.02.06, szombat
II. Elit Esküvőkiállítás - Siófok
2. rész

MISS TOP

Balázs Vivien
2010.06.04, péntek
Balázs Vivien - 15 éves, Tanuló
Fotós: Nagy Fotó