1.537.994 fotó  |  14.739 galéria  |  8.201 cikk

Magazin

Riport

2017-04-12  |  Vági Márton

„Minek ennyi diplomás? Zárják be az egyetemeket!”

Mert a gyártósor mellé nem kell diploma. A szar lapátolásához sem. Az országot szakmunkások építették fel, most is kádárokra, bognárokra és fazekasokra van szükség, nem közgazdászokra, jogászokra, orvosokra! Nem kell ennyi diplomás, zárják be az egyetemeket! - vélekednek az alkoholizmus és hajléktalanság között egyensúlyozó, jellemzően 8 általánossal (se) rendelkező lumpen prolik.

A helyzet az, hogy mint minden másban, úgy diplomások számában is csúnyán le vagyunk maradva a hanyatló, döglődő, de azért még mindig kurva gazdag nyugattól, és úgy általánosan a világ „nyugati” jobbik felétől. Magyarország azon kevés OECD országok egyike, ahol a hallgatólétszám csökkent az elmúlt néhány évben. Bár a 2000-es évektől valóban nőtt a diplomások aránya Magyarországon, továbbra is az OECD-átlag alatt teljesítünk. 2012-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 25-64 éves korcsoporton belül a legalacsonyabb Olaszországban és Törökországban volt (15%), a legmagasabb pedig Kanadában (53%). Az OECD-átlag 33% volt. Magyarországon a felnőttek mindössze 22%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel. Pedig a diploma nagyjából garancia a jobb élethez. Elemzők szerint minél több egy adott országban a diplomások aránya, úgy nő az egy főre jutó bruttó hazai termék is, tehát valóban megtérülő állami befektetés a felsőfokú oklevél megszerzésére. Diplomával elhelyezkedni is jóval könnyebb a munkaerőpiacon, és a munkanélküliek számában is elenyésző a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma.

Olyan „apróságokról” nem is beszélve, hogy a diplomások többet keresnek, jóval tovább élnek és jóval nyitottabbak is a világra, mint a diplomával nem rendelkezők.  Az sem véletlen, hogy a világ leggazdagabb országaiban vannak a legtöbben, akik egyetemet vagy főiskolát végeztek. Kanadában a lakosság fele rendelkezik diplomával, Izraelben 45%, Japánban pedig 44% az arány. Őket az Egyesült Államok, Új-Zéland, Dél-Korea, Norvégia, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Finnország követi, 37-41% közötti aránnyal. Érdekesség, hogy az általunk minta országnak tartott Oroszország, Azerbajdzsán vagy Törökország sem fért fel erre a listára.

Nincs épeszű magyarázat arra, hogy Magyarországon miért zárnak be egyetemeket, miért csökken a keretszám, és a kormány miért a szakmunkásképzők felé próbálja direkt és indirekt módon tolni a fiatalokat…

Szólj hozzá

Partyzoo a Facebook-on